Dackorszak, 3. felfonás???

Dorinára időnkőnt - hol sűrűbben, hol ritkábban - dührohamok törnek rá. Szinte mindenen megsértődik, vélt és valós sérelmei vannak. Általában Rebivel kapcsolatos féltékenységre vezethető minden vissza.

Nem tudom egyenlőre, hogy miként kezeljem. Ugye kezdetektől igyekeztem elkerülni az összehasonlítgatást, nehogy rivalizálást szítsak. Néha-néha ez nehezen megy, mert a például a köztük lévő akár testi különbségekre nem én hívom fel a figyelmet. Például Rebi jó 5 cm-el alacsonyabb és 4 kg-al kevesebb a súlya Dodóénál. Egy-egy ilyen mérés alkalmával ők maguk versengenek és próbálnak a másiknál jobbak lenni. De ruha-cipő vásárlásnál is az egy számmal kisebb méret okozhat frusztrációt...bár Rebire nem jellemző a sértődékenység!!! De a versenyhelyzet jelen van!!
Aztán Dodó Rebi fogaira irigy. Ugye Rebinek már egy éve megindult a fogváltás. Mára már 10 csontfoga van. Egy-egy fogjövetelkor nagyobb figyelmet kap, ez rosszul eshet Dodónak...

A mondhatni természetes testvérféltékenységen, viszálykodáson túlmenően - ami időnként az ikerségből fakadóan fokozottabb - Dodó úgy érzem nehezen tudja kezelni mostanában a "tiltásokat'?? Úgy látom, mintha egy újabb "önállósodási korszakba" léptünk volna. Azt fantáziálja, hogy ő egyedül dönt, egyedül vásárol, azt vesz meg, amit akar stb.

Próbálom azokat a hibáimat korrigálni, amelyek összefüggésbe lehetnek az újabb "dackorszakkal", például kevesebb tiltás és nem. És extrább odafigyelés...
Akik ismerik őket, bennünket, tudják, hogy az egész életünk körülöttük forog...állandó és folyamatos odafigyelés....

Elképzelhető, hogy valamiféle szorongás bújik meg a viselkedés mögött:-( Ennek utána kell járnom!!!

Velük teljes és egység

Mától a csajok a nagyinál vannak, ha mindenki jól bírja:-) akár csütörtökig:-) jah és apa is csak reggel jön haza. Nem tudok mit kezdeni a csenddel az idővel. Annyira semmi? nem jó fogalom ez...annyira értéktelen minden perc nélkülük. Velük teljes és egység. Minden fájdalom, fáradtság, nehézség értékké válik, miattuk, értük. Annyira magasztos gondolatok jutnak eszembe...de valóban csodálatos családom van! Soha nem lehetek eléggé hálás! Anyuci remélem látod, hogy boldog vagyok;)

Suli

Már most izgulok pedig még több mint egy év van a csajok iskolakezdéséig. Izgalmam oka a helyes választás súlya, tétje. Jó lenne felmérni a képességeiket már most, hogy annak megfelelő sulit válasszunk. Ne legyen nekik megeröltető, ám de sétagalopp se. Az elkövetkezendő 1-2 hétben kellene találnom egy fejlesztőpedagógust, aki segít nekem abban, hogy iskolaérettségük csíráját kicsit erősíthessük, fejleszthessük.

A heti menetrenden annyit könnyítettünk a csajoknak, hogy szombatonként már nem járunk Sanyi bácsihoz szenzomotoros tornára. Elég volt belőle 1 év. Így csak a heti két úszás az ovin kívüli elfoglaltság. Emellé befér a sulira való előkészítés.

Sajnálatos módon a legnagyobb fejlődést, - ugyan negatív irányban - a következőkben mutatják:
- hiszti
- szófogadatlanság

Az elmúlt két-három hétben már azon gondolkoztam, hogy valamit nagyon elrontottunk. Úgy érzem túlságosan egyenrangú felekként kezeljük őket és az akaratukat - bármire irányul is - egyre inkább véghez viszik a környezetükön. Leginkább a mama és a papa nem bír velük, aztán apci is küzd egy-egy reggeli induláskor. Könyörögni kell mindenért, hiszti van mindenért és ugye elég sűrűn összevesznek.

Most azzal próbálkozom, hogy gyártottam három "szabálykártyát" :
1. szófogadatlanság
2. hiszti
3. veszekedés ,
amit a heti "órarendjük" mellé a hűtőre raktam.

és ehhez 10-10 pirospontos és feketepontos kártyát. Ha valaki megsérti valamelyik szabályt, akkor a nevével(jelével) ellátott kártyát a szabálykártya alá helyezem. És ugyanígy járok el, ha valaki kiemelkedően viselkedik valamely témakörben. 1 hét elteltével díjazom a hét pirospontosát és valamiféle (még nem tudom milyen) megrovásban részesül a feketepontos.

Remélem elérek valami javulást...

Sümeg (vissza)vár!

Hiába kutakodom az emlékeim között, nem találok olyan nyaralást (sem hazait sem külföldit), vagy csak egy wellneshétvégét, ahol még szívesen maradtunk volna, mert minden úgy volt jó, ahogy volt, mert mindennel elégedettek voltunk. Ha a hely tetszett más tényező nem segítette a kikapcsolódásunkat és fordítva.

Most Sümegen valami csoda történt:-) Vagy csak egyszerűen könnyebb 5 éves gyerkőcökkel nyaralni, mint 10 hónaposokkal? Egyáltalán könnyebb vagy csak másabb? Mindegyikben van valami igazság! És mi van a kettesben töltött nyaralásokkal 10 évvel ezelőtt? Amikor uncsi volt már Horvátország 5 nap után???

A csajok már nagyon várták. Apával mi is már a megelőző 1-2 hétben ettől a héttől vártuk az új erőt. Húsvétkor, esős, borús időben utaztunk le Sümegre. Bíztunk abban, hogy nem kell minden nap a Hotelben rostokolnunk, tavaszi napsütésre áhítoztunk. Az időjárás kegyes volt, mert másnap reggel a szobánk ablakában a felkelő nap sugarában pillanthattuk meg a Sümegi Várat. Programdús, pihenéssel tarkított napok követték sorban egymást. A lovaskocsikázós városnézés a középkori lakoma, a várjátékok, a mintagazdaság, középkori fegyverek kipróbálása mind-mind feledhetetlen élménnyel ajándékoztak meg bennünket. A wellnes részleg minden igényt kielégítő volt. Igaz a finn szaunába nem de az infrába még a csajok is elkísértek bennünket. Sokkal könnyebb volt velük pihenni, azaz nem is könnyebb hanem egyáltalán végre volt lehetőségünk pihenni mellettük, velük!!!!

Olyannyira jól éreztük magunkat, hogy még egy napot ráhúztunk, 1 nap híjján 1 hétig maradtunk:-) És még maradtunk volna, úgy kb. egy életre, de aztán fel kellett ébredni és hazajönni...

Köszönjük Hotel Kapitány!